Az élet rendje, hogy a gyerekek felnőnek, és önálló életet kezdenek. De mi van akkor, ha ez nem történhet meg? Ha a speciális igényű gyermek nem képes ellátni saját magát? Telnek az évek, és a szülő egyre fáradtabb, egyre kevesebb családi segítséget kap. Azon szerencsések közé tartozok, aki Dávid mellett teljes állásban tud dolgozni, és olyan család veszi körül, amelynek minden tagja kiveszi a részét a Fiam gondozásában.
De mi lesz akkor, ha nem lesz segítség, ha az én erőm is egyre kevesebb lesz?
A riportban láthatjuk, hogy az intézményes elhelyezés nem minden esetben nyújtja azt, amit kellene. Mi is ez?
Méltó bánásmódot gyermekeinknek, egy olyan környezet, ami biztosítja számukra azt a gondoskodást, amit mi otthon megadunk Nekik. Mert ha nincs velem Dávid, a lelkem egy része mindig azon aggódik, hogy vajon mi van vele. Evett, ivott eleget, szólt, ha WC-re kell mennie, levette a pulcsit, ha felmelegedett az idő? Hogy bízhatná egy anya olyan intézményre a gyermekét, ahol bármilyen okból nem foglalkoznak vele kellően?
A Tarka Fészek Alapítvány is azért jött létre, mert anyatársaimmal úgy gondoltuk, hogy saját kezünkbe kell venni gyermekeink sorsát. Remélem egyszer sikerül megvalósítani az álmunkat és létre tudunk hozni egy olyan intézményt, ahol biztosítva lesz mindazon feltétel, ami Dávid önálló felnőtt életéhez szükséges. Hiszem, hogy minden speciális igényű embernek jár egy olyan jövő, amelyben boldogan élheti mindennapjait!