Aléné Kucsera Andrea vagyok, családommal Békéscsabán élünk. 23 éves voltam, mikor 1. gyermekünk születését követően, egyik pillanatról a másikra került testközelbe az az élet, amelyről addig szinte tudomásunk sem volt. Patrícia, a szülés közben fellépő súlyos oxigénhiány következtében halmozottan sérült lett. Akaratunk ellenére kellett elindulnunk egy olyan úton, melyen hosszú ideig a bánat és a fájdalom volt az úr. Gyógypedagógusnak tanultam, hogy a mindennapokban is hatékony támogatást tudjak nyújtani kislányunknak. Az elmúlt évek alatt (is) folyamatosan kerestük a megoldásokat, a „gyógyítási” lehetőségeket, hogy állapota tartósan pozitív irányba, legalább az önállóság egy minimális szintjére fejlődjön. Mára már sajnos ez az álmunk szertefoszlott. A súlyos állapot az értelmi funkcióira minimális hatással volt, ami esetében nehezíti a mindennapok megélését. „Teste saját börtönébe van zárva”. 2007-ben született meg a húga, aki által vált teljessé az életünk. Édesapjuk, életem párja, éjszakánként gépjárművezetőként dolgozik, mert ezzel az időbeosztással tud Patrícia ellátásában leginkább segíteni. A gyermekeink jövőjét illető bizonytalanság, kiszolgáltatott helyzetünk késztett bennünket szülőket arra, hogy létrehozzunk ezt az alapítványt. Célunk, hogy a mi felnőtt gyermekeink is,  – az egészséges felnőtt gyerekekhez hasonlóan – biztonságot nyújtó közegben, boldogságban, szeretetben tölthessék mindennapjaikat.